Montenegró
Az apartman tulajdonosa, Jadranka, régi ismerősökként üdvözölt bennünket kotori házában, kávét, narancslevet és süteményt hozott tálcán. Ráadásul – mivel minden bizonnyal mi vagyunk az egyetlen vendégei ezeken az esős áprilisi napokon – felajánlotta, hogy lakjunk a lefoglalt olcsóbbik szoba áráért a legjobb apartmanjában, ami nagyobb, mint a lakásunk és egyenesen az öbölre néz.
Ha Szarajevó a barátságos kóbor kutyák városa, akkor Kotor a macskáké. És a turistáké, de a fagyos áprilisi időben elsősorban mégiscsak a macskáké. Macskák mindenhol vannak a városban, a legkülönfélébbek, és a legváratlanabb helyekről bukkannak elő. Egy sportboltban ücsörgött egy fehér, leharcolt, a fél füle is hiányzott. Először a küszöbön telepedett le, aztán bement, és a bolt közepén foglalt helyet. Láthatóan senkit sem zavart. Néhány órával később megint arra jártunk. A bolt ajtaja csukva volt, a macska kintről nyávogott, hogy engedjék be, majd mikor valaki megsimogatta, tovább nyávogott, és követelte a törődést.
A város szabadtéri színpadát is népes macskatársadalom töltötte be. A színpadon ücsörögtek, a nézőtéren aludtak, vagy éppen többen is egy nőstényt próbáltak becserkészni. Máshol láttunk egy szép nagyszőrűt is, amelyik síron túli nyugalommal tűrte, hogy csipesszel kullancsokat szedegessenek ki belőle.
Kotor kellemes, turistakomfortos hely, túl sok meglepetést nem tartogatott, bár tervezett utunk során itt számítottam ilyesmire a legkevésbé. Nekem kicsit olyan, mint egy szellemváros, aminek a macskákon kívül nincsenek állandó lakosai. Az utcákon turisták kószálnak, az étteremben belgrádi pincér szolgált ki minket, és javította ki a helytelen kiejtésemet. Rizottót kértem, mire ő visszakérdezett:
– Rizsottót?
Igen, rizsottót.
Éhezni nem éheztünk, az biztos, Jadranka piskótával várt bennünket haza, és bejelentette, hogy reggel vár minket kávéra. Aztán ajándékba is kaptunk belőle egy csomaggal. Jadranka egyike azoknak a fajta embereknek, akiket csodálok. Angol szókincse néhány tucatnyi kifejezésből áll, ez azonban a legkevésbé sem akadályozza a kommunikációban, és száz szó birtokában is el tud mesélni nekünk bármit, amit szeretne. Hogy korábban tanítónőként dolgozott, de most már csak a vendéglátásból él, és angol tanfolyamra jár (itt elővette a tankönyvét, hogy megmutassa, hol járnak, mit tanulnak), de egyébként a lánya is angol tanár (tőle kaptuk a folyékony angolsággal megírt válasz emailt), a lánya férje meg a montenegrói vízilabda-válogatott játékosa, és van két fiuk.
Én alapvetően azok közé a furcsa emberek közé tartozom, akik jobban kedvelik a személytelen hotelszobákat, ahol visszavonulhatok a magányomba, és nem kell senkivel kötelező udvariassági beszélgetéseket lefolytatnom, nem veszik rossz néven, ha nincs kedvem a többi vendéggel és a vendéglátóval társas életet élnem.
Kotorban viszont Jadranka kedvessége és közvetlensége – számomra is meglepő módon – jól esett.