„Egy évben 358 nap fúj a szél, 296 nap van köd, 240 nap esik valami, 175 nap a hőmérséklet nulla fok alatt van. Ha fúj, akkor úgy, hogy levegőt sem lehet venni. Ha köd van, akkor olyan nagy, hogy az autók előtt munkásoknak kell menniük, és figyelniük, hogy tovább is út van-e még vagy már csak szakadék. Ha esik, akkor általában eső vagy havas eső, de úgy, hogy utána a cipőkből borogatni lehet a vizet. Hó csak júliusban nincs. Ha hideg van, akkor akár mínusz harminc fok is. A Śnieżka – az Óriás-hegység legmagasabb csúcsa – nem más, mint ezerhatszázkét méternyi probléma.‟(1)
Ilyen, nem mindennapi körülmények között épült fel a hegycsúcson található meteorológiai megfigyelő-állomás, amely éppen ezeknek a nem mindennapi körülményeknek köszönheti nem mindennapi megjelenését. A három, különböző méretű, egymáson elhelyezkedő korongból álló építményen és az építéshez szükséges infrastruktúrán tíz éven keresztül dolgoztak, míg 1974-ben végre elkészült. Mielőtt magához a megfigyelő-állomáshoz hozzáfoghattak volna, meg kellett építeni ugyanis az oda vezető utat is. A munkát nem könnyítették az extrém körülmények, amelyek egy évben mindössze három hónapon át tették lehetővé, hogy érdemben haladjanak az építkezéssel.
Az építészek, Witold Lipiński és Waldemar Wawrzyniak eredeti elképzelése szerint az obszervatórium lapos korongjai az Óriás-hegység jellegzetes, erózió formázta gömbölyded szikláira hivatottak emlékeztetni. A nép azonban az átadást követően rövidesen a Śnieżkán landolt repülő csészealjakról kezdett beszélni, a rendszerváltás után pedig egyre gyakrabban emlegették „három hamburgerként‟ őket. (2)
Ez a három hamburger volt az, ahonnan az alsó-sziléziai kirándulásunk gondolata kiindult, merthogy miután végignéztem egy rakás róluk készült felvételt és megismerkedtem keletkezésük történetével, mindenképp szerettem volna látni őket a saját szememmel is.
A Śnieżkához a legjobb kiinduló pont Karpacz, az Óriás-hegység Zakopanéja (talán elég, ha annyit mondok, hogy a nem egész 5000 fős településen 11 ezer szálláshely van), melynek közigazgatási határain belül található a csúcs. Légvonalban nincs is messze, és tiszta időben vagy ha a felhők elég magasan vannak, a település szinte bármely pontjáról látható, a szintkülönbség azonban körülbelül 900 méter. Nem is voltam róla meggyőződve, hogy mint tökéletesen tapasztalatlan túrázók, el is jutunk a hamburgerekig, de szerencsére az aggodalmam teljesen alaptalannak bizonyult.
Felfelé a fekete ösvényt választottuk (menet közben rájöttünk, hogy valószínűleg a legnehezebb és legmeredekebb útvonalat), az eső időnként csöpögött egy kicsit, de az itt mindig benne van a pakliban. A Równiánál (közvetlenül a Śnieżka alatt található, 1444 méter magas csúcs) elértünk a felhők közé, úgyhogy néhány méternél tovább nem láttunk előre.
Amikor elkezdtünk a Śnieżkára mászni, már egészen holdbéli táj vett bennünket körül. A fehér burokban sejtelmesnek hatott mellettünk a meredek, köves hegyoldal. Aztán többször dörgött az ég, és nagyon nem örültem volna, ha ott tör ki a vihar, de úgy tűnt, hogy lejjebbről jött a hang. Tiszta időben a Równiáról jól látszanak a hamburgerek, látványos felvételeket lehet készíteni, de aznap a felhők között nem láttunk se felfelé, se lefelé az orrunk hegyénél tovább. Fogalmunk sem volt, hogy mennyi van még hátra a meredek felfelé kapaszkodásból, így különösen nagy öröm volt, amikor egyszer csak megpillantottam a hamburgereket.
A csúcson gyorsan jöttek-mentek a felhők, egyszer alattunk voltak, egy pillanattal később pedig jöttek magasabban lévők, és közöttük voltunk. Miután körülnéztünk odafent és elkezdett szakadni az eső, behúzódtunk a legnagyobb hamburgerbe, ahol étterem működik. Itt szerettem volna megkoronázni a csúcsmászást egy jó ebéddel, az étterem azonban vélhetően csak főszezonban üzemel, mert ottjártunkkor (május végén) az épület közepén lerekesztett kis területen egy kávézó szerény kínálatával kellett beérjük. (Az árak már nem voltak olyan szerények: Sir Morton tea – 7 zł, automata ízű forró csokoládé – 15! Az egyetlen étel pedig kolbász kenyérrel 30 złotyért, hozzá 2 złotyért lehetett venni kovászos uborkát.)
A Śnieżka a lengyel-cseh határon található, a hamburgerek a képzeletbeli határvonalat súrolják lengyel oldalról. Odafent a csúcson van a cseheknek is vendéglátóipari egységük, egy kevésbé látványos bódé, amelyben büfé üzemel.
A Śnieżkán az obszervatórium mellett a másik nevezetesség a Szent Lőrinc kápolna.
Kilátás a Śnieżkáról Csehország felé
2009 márciusában, a ránehezedő hó és jég súlya alatt a legkisebb korong – melyben a meteorológiai mérésekhez szükséges berendezések kaptak helyet – összeomlott. A média a repülő csészealjak elbontásával rémisztgetett, végül azonban, minthogy az évtizedek alatt a kozmikus építmény az Óriás-hegység építészeti ikonjává vált, szerencsére a helyreállítás mellett döntöttek.
A Śnieżka meghódításáig távol állt tőlem a túrázás öröme, és ha nincsenek ott azok a hamburgerek, egészen biztosan nem támadt volna az a remek ötletem, hogy a szabadságunkat részben túrázással töltsük. A hegyről lefelé jövet azonban elhatároztuk, hogyha másnapra nem lesz elviselhetetlen izomlázunk, akkor – előzetes terveimmel ellentétben – bejárunk egy másik útvonalat.
És így is tettünk. Másnap sokkal szebb és tisztább idő volt, és a sárga ösvényen elindulva útba ejtettük az Óriás-hegység természeti látványosságait, az erózió formázta kerekded sziklákat.
Az első ilyen szikla csoportosulás az 1090 méter magasan található Macskák (Kotki).
Kb. 10 perc sétára vannak innen 1204 méter magasan a Zarándokok (Pielgrzymy), amelyek igazán az ösvényen továbbhaladva, felülnézetből válnak látványossá.
Szinte a hegygerincen, 1423 méter magasan található a Napraforgó (Słonecznik). Nevét onnan kapta, hogy néhány környező település lakói egykor abból állapították meg, hogy dél van, hogy a nap éppen a sziklák fölött járt.
Innen a Śnieżka felé vettük az utat, ami a hegygerincen egy körülbelül 6 km-es, kellemes sétát jelent. A legmagasabb csúcsot nem akartuk még egyszer megmászni, de a tiszta időt kihasználva szerettem volna a Równiáról is megnézni a hamburgereket, és hogy hogy is néz ki egészben az a csúcs, amit előző nap a felhőkbe burkolózva megmásztunk.
Karpacznak van egy egészen különös nevezetessége, mégpedig az egyik útszakaszán található gravitációs anomália. Az elhelyezett tábla szerint itt 4%-kal kisebb a gravitáció, mint normál esetben lenne. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az emelkedőnek felfelé gurulnak a tárgyak: a turistákkal teli, üresbe tett busz éppúgy megcsinálta a mutatványt, mint az ásványvizes palackunk. A jelenségről találtam egy régi Index-cikket, amelyben Karpaczról is említést tesznek.
Végezetül pedig, akit éppúgy magával ragadtak valamiért az obszervatórium csészealjai, mint engem, azt minden bizonnyal egy másik, Witold Lipiński által tervezett épület sem fog hidegen hagyni.
Wrocław egyik kertvárosi részén található családi házát saját maga tervezte. Az iglura emlékeztető lakóépület láttán kétség sem fér hozzá, hogy kreativitásnak nem lehetett híján az építész, pénznek azonban annál inkább. Éppen ezért nagyrészt két keze munkájával egymaga építette fel, többek között a második világháborús romok eltakarítása során szerzett tégla felhasználásával.
Az iglu-ház kívülről szűkösnek tűnhet, pedig nem az. Egy nappali, két hálószoba, egy fürdőszoba és egy konyha található benne, a galérián pedig dolgozószoba lett kialakítva.
Lipiński családi háza kísérleti terepként is szolgált, az építész különböző méréseket végzett itt rendszeresen. Rendkívül érdeklődött ugyanis a bioklimatikus megoldások iránt, valami olyasminek volt az úttörője az 1960-as évek Lengyelországában, amit ma passzív építészetnek neveznénk. (3)
✴✴✴
(1) Filip Springer: Źle urodzone. Reportaże o architekturze PRL-u. Karakter, Krakkó, 2017. 16–20.o.
(2) Filip Springer: Księga zachwytów. Agora, Varsó, 2016. 314–317.o.
(3) Filip Springer: Źle urodzone. Reportaże o architekturze PRL-u. Karakter, Krakkó, 2017. 15–16.o.