Varsó sokadjára

Varsó sokadjára

Varsó sokadjára

Néhány kevésbé ismert érdekesség a lengyel fővárosból

nevtelen2_3.jpg

Rengetegszer volt már szerencsém hosszabb-rövidebb ideig Varsóban időzni, így a hagyományos útikönyvek látnivalóit már rég kipipáltam. Szeretek a jól ismert helyeken is újra és újra végigsétálni, legutóbbi utam előtt azonban kiolvastam egy alternatív városkalauzt, amelyből szemezgetve készítettem egy listát – vagyis jobban mondva egy Google térképet  egy rakás felfedezni való hellyel. Ezekből a kevésbé ismert érdekességekből következik most egy rövid összeállítás.*

1. A világ legszebbjei között – Plac Wilsona metróállomás

placwilsona1.jpg

Żoliborz szép időben önmagában is megér egy sétát – a város egyik legzöldebb kerülete, melyben számos második világháború előtti villa, lakóház megőrződött. Neve a francia joli bord-ból származik, mely azt jelenti: szép part. A városrész központi terén, a Wilson téren található metróállomás díszítőelemei – a korlátok hullámmotívumai, valamint a színes, alulról megvilágított ellipszis alakú kupola – is a kerület nevét hivatottak szimbolizálni. A kupola azon túl, hogy bevilágítja az egész állomást, a metrók okozta zajt is tompítja. A napszaktól függően különböző színekben megvilágítva pompázik. A Metrorail 2008-as koppenhágai konferenciáján megválasztották az utóbbi években épült legszebb metróállomásnak (2005-ben adták át), illetve 2012-ben a CNN európai top 12-es listájára is felkerült.**

placwilsona2.jpg

2. A felkelések néma tanúi – a varsói lakóházak kis kápolnái

kapliczka1.jpg

Varsó régi, a második világháború előtt épült lakóházainak kapubejáróiban, udvaraiban, lépcsőházaiban ma is ott vannak: a lakók által válságos időkben készített kis házi kápolnák. Lehetnek üvegezett fadobozba zárt Szűz Máriát ábrázoló szobrocskák, Jézust vagy a szenteket megjelenítő lépcsőházfalakra felakasztott festmények – közös bennük, hogy nehéz pillanatok emlékét őrzik. A ma is meglévők közül számos a német megszállás és a varsói felkelés idején készült, de Varsó Praga nevű városrészének mintegy száz fennmaradt kis kápolnája között vannak olyanok is, amelyek állítólag a novemberi (1830–1831) és a januári felkelés (1863–1864) idejéből származnak.

Közös bennük, hogy egyfajta templomhelyettesítő funkciót töltöttek be: a lakók kis házi kápolnáiknál gyűltek össze, hogy közösen imádkozzanak, egymásba lelket öntsenek. A varsói felkelés idején előfordult, hogy egy pap a házi kápolnánál gyóntatott vagy párokat adott össze. Mai állapotuk igen különböző: vannak olyanok, amelyek – akárcsak a ház, amelyben találhatók – alapos felújításra szorulnak, míg mások a gondoskodó lakók kezei nyomán szebbek, mint valaha.***

kapliczka2.jpg

Házi kápolna a varsói Pragában. Hogy mennyi titkot is tud rejtegetni egy-egy régi ház udvara, azt a lenti képek hivatottak illusztrálni. Nagyon megörültem neki, amikor az utca túloldaláról észrevettem, hogy nyitva van a kapu, hát még mikor megpillantottam a kápolnát. Aztán beljebb sétáltam, és ...nem kevésbé érdekes látványt nyújtott az udvarra száműzött régi tévékészülék a városi közkerékpár egyik, az udvarban letámasztott példányával, az omladozó vakolatra festett művészeti alkotás, valamint az udvarban való drogozást (különös tekintettel a heroin fogyasztást) tiltó felirat.

x.jpg

3. Az első varsói felhőkarcolók – a PAST és a Prudential

dsc_0498.JPG

Az ulica Zielna 39. szám alatt épült középkori vártoronyra emlékeztető épület második tulajdonosa után kapta nevét, a Lengyel Telefon Részvénytársaság (Polska Akcyjna Spółka Telefoniczna – ahogy röviden a nép nevezte: PAST) székhelye volt itt egykor. 1906–1908 között épült Bronisław Brochwicz-Rogoyski tervei alapján, és bár 11 szintjével és 51,5 méteres magasságával ma már nem igazán tűnik ki a szomszédos épületek közül, a XX. század elején még az első varsói felhőkarcolóként emlegették, és elkészültekor, 1908-ban az Orosz Birodalom – melynek akkor Varsó is a része volt – legmagasabb épületeként tartották számon. 2003 óta a varsói felkelés jelképe díszíti a tetejét, annak emlékéül, hogy a felkelőknek sikerült bevenniük az épületet, és a kapitulációig a kezükön is maradt.****

prudential.jpg

A Prudential 1931–1933 között épült az egykori Napóleon téren, melyet ma a Varsói felkelők terének neveznek (plac Powstańców Warszawy). A névadó a Prudential Biztosító Társaság volt, melynek székhelye az alsóbb szinteket foglalta el, míg a felsőbb emeleteken luxuslakások kaptak helyet. Eredetileg csak 11 emeletesre tervezték, de a környező épületeket figyelembe véve ezt a magasságot akkor már nem találták elég tekintélyesnek a biztosítóhoz. Végül 17 szintes és 66 méter magas lett, melynek köszönhetően Lengyelország legmagasabb, és Európa második legmagasabb épületének számított átadásakor. A felkelőknek a Prudentialt is sikerült elfoglalniuk, „a város akkor legmagasabb építményét, amelyet a varsóiak egy kis túlzással felhőkarcolónak neveztek. Ezzel a felkelők igen előnyös megfigyelő és tüzelési pontra tettek szert a Főposta elleni további harcukhoz.*****

4. Kisvárosi hangulat a nagyvárosban – az újvárosi és a mariensztati piactér

nevtelen_6.jpg

Aki járt már Varsóban, minden bizonnyal keresztülhömpölygött a tömeggel az óváros piacterén (Rynek Starego Miasta), és lehet, hogy az újváros kevésbé felkapott teréig is elsétált (Rynek Nowego Miasta). Nekem ez utóbbi az egyik kedvenc olyan helyem a városban, ahová mindig elsétálok, ha Varsóban járok. Csak néhány perc séta a turistákkal és az őket kiszolgáló kereskedelmi és vendéglátó egységekkel túlzsúfolt óvárostól, és egy egészen más világba csöppen az ember: egy csendes kisváros főterén találja magát.

dsc_0386.JPG

Az óvárosi rynektől szintén egy kőhajításnyira (csak másik irányban, a Visztula felé) ráadásul még egy hasonló hangulatú tér bújik meg, Mariensztat piactere (Rynek Mariensztacki). A tér eredetileg a XIX. században épült, és bár a város Visztula menti részének fő kereskedelmi pontja – legnagyobb piactere – volt, a második világháborút követő újjáépítéséig névtelen maradt. A kisvárosi idill az újjáéledt Mariensztatban az 1940-es évek második felében és az 1950-es években volt a tetőfokon, amikor a piactér az itt rendezett népi mulatságokról és táncokról vált híressé.******

mariensztat2.jpg

Mindhárom felvételen a mariensztati piactér egy-egy részlete látható

5. Régi-új fények a városban – megújult neonreklámok nyomában

neon1.jpg

Az első neonreklám 1926-ban jelent meg a lengyel fővárosban, majd rövidesen számos másik követte. Sötétedés után a két világháború közötti Varsó nem túl jól kivilágított utcáit ezek a villódzó fények tették színesebbé. A második világháborúban a neonoknak – akárcsak a főváros épületeinek – nagy része megsemmisült. Az 1960-70-es években azonban már ismét neonfényben úsztak Varsó utcái: mozikat, hoteleket, áruházakat, tejbárokat, kisebb-nagyobb szolgáltató egységeket voltak hivatottak reklámozni. Nem volt ez másként nálunk sem akkoriban (és úgy általában a keleti blokkban), Budapest utcáin is megfigyelhetők még a jórészt már nem működő, ütött-kopott neonok (vagy hűlt helyük).

dsc_0415.JPG

neon2.jpg

Az egykor szebb napokat látott neonok állapota az idő múlásával a lengyel fővárosban is jelentősen leromlott, az utóbbi tíz évben azonban pozitív fordulat következett be, melyben nagy szerepet játszanak a varsói Neon Múzeum törekvései. A kis múzeumban kb. száz neon tekinthető meg, amelyek nem maradhattak eredeti helyükön. A múzeum a kiállítási tevékenység mellett kampányt is folytat azért, hogy a régi neonreklámok eredeti helyükön maradva újulhassanak meg, és fényeikkel elkápráztathassák az arra járókat. A projekt keretében számos neont sikerült felújítaniuk, ilyen például az Orbis földgömbje vagy a Siatkarka (röplabdajátékos).

dsc_0453.JPG

Az ötvenes évek közepéből származó Orbis glóbusz az egyik legrégebbi, ma is működő neonreklám. A kontinensek azonban már nem világítanak rajta, és hajdanán körbe-körbe forgott a tengelye körül. (Az al. Jerozolimskie és az ul. Bracka sarkán található)

dsc_0442.JPG

A Siatkarka (röplabdajátékos) a plac Konstytucji egyik épületének tetején. A tér és a belé torkolló Marszałkowska számítottak a neonreklámok főutcájának.

A neonreklámok megújulásának részeként a Neon Múzeum, illetve az RWE Polska Neont Varsónak címmel versenyt is hirdetett, melynek győztes projektje 2014 óta a felújított Gdański hidat díszíti. Mariusz Lewczyk Miło Cię Widzieć (=jó látni téged) neonnal írt pozitív üzenete hagyományos technikával készült, és sötétedés után látható a híd óvároshoz közelebbi részén.*******

dsc_0344.JPG

dsc_0056.JPG

Az újjászülető neonreklámok előtt tisztelegve választották a 13. PZU varsói félmaraton szervezői is a verseny szlogenjének a Gdański hídról világító üzenetet, kiegészítve azzal, hogy jó látni téged… a célban....

 

***

*Az útikalauzt helyiek készítették, és a más forrásból is jól ismert látnivalókkal nem is fárasztanak, hanem egyből a lényegre térnek. Külön ajánlom a (tűz)falfestmények szerelmeseinek, rengeteg van belőlük pontos címmel, háttérinformációval. Kétnyelvű, lengyel-angol nyelvű kiadvány. A kiadó honlapja: https://www.ogarnijmiasto.com.pl/

Magdalena Kalisz, Dorota Szopowska: Ogarnij miasto. Warszawa, Ogarnij miasto, 2016.

**Ogarnij miasto, 8. o.

http://www.domiporta.pl/poradnik/1,126867,5097972.html

http://edition.cnn.com/travel/article/europes-best-metro-stations/index.html

***Ogarnij miasto, 278. o.

****Ogarnij miasto, 121. o.

*****Lesław M. Bartelski: A varsói felkelés 1944, ford. dr. Pfeifer Dániel, Kossuth Könyvkiadó, 1976, 48. o.

******Ogarnij miasto, 77. o.

*******Ogarnij miasto, 288. o.

http://www.neonmuzeum.org/pages/onas.html

http://www.neonmuzeum.org/pages/milo_cie_widziec.html

A 13. PZU varsó félmaraton versenyfüzete, 36–37. o. http://pzumaratonwarszawski.com/wp-content/uploads/ebook2018.pdf

2018/4/15 : mangolla 2 komment
Róma másképp – a Colosseumon és a Sixtus-kápolnán túl

Róma másképp – a Colosseumon és a Sixtus-kápolnán túl

Róma másképp – a Colosseumon és a Sixtus-kápolnán túl

img_1723.JPG

Róma a világ egyik legkedveltebb turistacélpontja, így aztán fel lehet keresni bármely évszakban, a különbség csak annyi lesz, hogy vagy nagy tömegek és hosszú sorok lesznek mindenhol, vagy még annál is nagyobb tömegek és még annál is hosszabb sorok. Ha valaki csupán a toplistás látnivalókat akarja becsületesen végignézni, akkor is láblógatás nélkül eltölthet itt négy-öt napot.

Én azonban bármerre is járok, szeretem felfedezni azokat a helyeket is, amelyeket az útikönyvek a „futottak még” kategóriában említenek, ha megemlítenek egyáltalán. Ezek azok a helyek, ahol a turisták nem tapossák egymás lábát (Rómában pl. a Colosseumban), a szelfibotok sűrűje nem zavar a kilátásban (a Spanyol-lépcsőnél), és nem csak némi közelharc árán lehet egy-egy zártabb helyen lévő nevezetesség közelébe férkőzni (mint ahogy a Trevi-kútnál).

Két-három lelkiismeretesen átturistáskodott nap után nekem borzasztóan jólesett letérni a csapásról, és felfedezni valami mást is.

Három kedvenc nem toplistás helyem következik Rómából!

1. Az EUR-negyed

img_1705.JPG

Széles sugárutak, tágas terek, monumentális, rideg épületek. Valahogy így nézhetne ki egy átlagos olasz város, ha a fasiszta rendszer nem bukik meg. Az EUR-negyedet ugyanis Mussolini álmodta meg, és az 1942-es világkiállításra, fasiszta diktatúrájának 20. évfordulójára kellett volna elkészülnie. De a háború közbeszólt.

img_1710.JPG

img_1738.JPG

A fasiszta ideológián túl az ókori római várostervezés jegyei is visszaköszönnek a negyed építészetében: főként olyan hagyományos anyagokat használtak, mint a mészkő, a lávakő és a márvány.

img_1683.JPG

A városnegyed kétségtelenül legjellegzetesebb épülete a Palazzo della Civiltà Italiana, avagy a „négyzetes Colosseum” (Colosseo Quadrato). Tekintélyt parancsolóan uralja a negyedet, ellentmondást nem tűrve vonja magára a tekinteteket. Az épületet kívülről hat emeletnyi magasságban kilenc-kilenc boltív futja körbe valamennyi oldalon. Ezek a számok állítólag nem másra, mint a Duce nevére utalnak: az emeletek száma megegyezik a Benito betűinek számával, az egy szinten található boltívek száma a Mussolini kilenc betűjét szimbolizálja. A legfelső boltívsor felett pedig, a palazzo mind a négy oldalán egy 1935-ös Mussolini beszédből vett részlet olvasható: „Költők, művészek, hősök, szentek, gondolkodók, tudósok, tengerészek, vándorok nemzete”.

img_1644.JPG

Bár a palazzót tartják az EUR-negyed ikonikus épületének (és vaskos útikönyvem is csak erről tett egy apró betűs említést), a Santi Pietro e Paolo a Via Ostiensét is úgy és olyan helyre tervezték, hogy minden kétséget kizáróan magára vonzza a tekinteteket. Eredetileg a „négyzetes Colosseum” miatt metróztunk ki az EUR-negyedbe, mégis ezen az épületen akadt meg elsőre a szemünk, és a palazzóról átmenetileg megfeledkezve toronyiránt elindultunk felé.

Erődítményszerű, vaskos falaira felnézve az átlagos földi halandó egészen kicsinek és jelentéktelennek érzi magát. Nem véletlenül. Eredetileg ugyanis Mussolini mauzóleuma kapott volna itt helyet. A történelem azonban közbeszólt. Az épületet csak 1955-ben fejezték be, majd 1958-ban felszentelték. Azóta templomként funkcionál.

img_1656.JPG

2. Trastevere

img_1786.JPG

Minden valamire való európai nagyvárosnak van legalább egy igazán laza légkörű negyede, amelyeket én csak hipszter negyedekként emlegetek, és előszeretettel fedezem fel őket. Hogy mire is gondolok pontosan? Valami olyasmire, ahol legfeljebb egy-két B-kategóriás látnivaló akad, és egyszerűen csak jó ott lenni, sétálni, semmit tenni. Ilyen élmény volt számomra Madridban a Malasaña, Berlinben Schöneberg és Neukölln, Krakkóban Kazimierz. Na és Rómában a Trastevere.

img_1795.JPG

Az ilyen helyeken a legjobb, ha az ember eldobja a térképet, és megy, amerre a lába (vagy inkább a szeme) viszi. A labirintusszerű Trastevere kis utcáin sétálva előbb-utóbb úgyis eljutunk a városrész központi terére, mely a Piazza di Santa Maria nevet viseli. A tér közepén lévő szökőkút arra biztat, hogy bátran üljünk le a szélére, és bámészkodjunk kedvünkre. És sokan így is tesznek.

img_1796.JPG

A téren ücsörögve és a környezetet szemlélve az az érzése támad az embernek, hogy itt mindenki visszavesz a sebességből, rómaiak és turisták egyaránt. Sőt, a lazaságból még a téren található, szintén Santa Maria nevet viselő, a XII. századból származó bazilikának is jutott: a katolikus templomok szokásos túldíszítettsége helyett itt homlokzati díszítőelemként többek között kedves pálmafákkal találkozunk.

img_1782_1.JPG

A Trastevere tele van hangulatos éttermekkel, kávézókkal, úgyhogy igazán érdemes az ebédidőt ide időzíteni. És nem mellesleg, remekül rá lehet pihenni és készülni egy délutáni Vatikán-látogatásra (amely innen északra van, és egy kellemes sétával elérhető). Mi is így tettünk. Egy kiadós ebéd, egy-egy pohár bio chardonnay és egy ajándékként felszolgált házi limoncello után elindultunk a Vatikán felé, hogy beálljunk a Szent Péter-bazilika kilométeres sorába, amely elől előző nap megfutamodtunk. Így azonban egészen rövidnek, és meglepően kellemesnek tűnt az az idő, amely alatt kiálltuk a sorunkat.

img_1800.JPG

3. Area Sacra

img_1465.JPG

Avagy minden kóbor macska álma. Mert ha már Róma, akkor idekívánkozik legalább egy nevezetesség, mely az ókorból maradt ránk, és amely igazán bájos funkciót tölt be napjainkban.

Ez pedig az Area Sacra, mely a történelmi belvárosban, egy forgalmas közlekedési csomópontban, a Largo di Torre Argentinánál található. 1926-ban egy építkezés előkészítése során fedezték fel a romokat, amelyekről hamarosan kiderült, hogy a köztársaság kori római építészet kiváló példái. Pontosabban négy, a Kr. e. IV–II. századból származó templom romjait tárták fel. A régészeti munkák befejeztével pedig rövidesen kóbor macskák vették birtokba a területet, akik a jóval az utcaszint alatt elhelyezkedő romok között találtak menedéket (és igazán nem mindennapi játszóteret) maguknak.

xxx.jpg

Ma hivatalosan is macskamenhely működik itt, vagyis etetik, gondozzák, ivartalanítják és beoltják az itt megforduló macskákat, akiknek a számát több százra becsülik (de persze nem mind egyszerre bandáznak a romok között).

Az Area Sacra egyébként nem látogatható, de teljesen körbe lehet sétálni, és be lehet látni az egészet. A romokat és az itt hesszelő vagy éppen kergetőző macskákat is.

img_1460.JPG

A mangolla blogot követheted itt és Facebookon is!

 

2018/3/04 : mangolla 2 komment
Egykor és most: képpárok Lublinról

Egykor és most: képpárok Lublinról

Egykor és most: képpárok Lublinról

dsc_0035.jpg

– Bontani való az, kár a filmért! – kiáltotta felém egy szemre harmincas évei közepén járó férfi autója nyitott ajtaján keresztül. Értetlenül néztem rá, ő becsapta a kocsi ajtaját, én pedig elkészítettem a fenti képet.  Az idegen férfi elhajtott, és csak egy kis fűszag maradt utána az épületek által körbezárt kis placcon.

Az utcán többen megálltak egy-két pillanatra, és leplezetlen, őszinte érdeklődéssel megbámulták a régi felvételeket a kezemben, miközben egy-egy képet magam elé tartva próbáltam megtalálni az ideális helyet a fotó elkészítéséhez. Az eltűnt idő nyomában jártam, Lublinban is.

A régebbi, fekete-fehér képek a Fortepanról származnak, egy kivételével valamennyi az 1940-es években készült. A pontos évszámot és az adományozó nevét az egyes felvételek alatt közlöm. Színes párjukat 2018 januárjában fotóztam.

A Krakkói kapu (Brama Krakowska)

A kapu keletkezésének története a XIV. századig nyúlik vissza, amikor az 1341-es tatárjárást követően döntés született a város védelmének megerősítéséről. A várost fallal vették körül, melyhez természetesen kapukat is építettek. A XVI. században sáncárkot is ástak a városfal mentén, és egy fahíd vezetett a Krakkói kapuhoz, vagyis a város egyik bejáratához. A lenti felvételek a városfalon kívülről készültek a kapuról.

2018-01-19-22_varso_lublin5.jpg

A Krakkói kapu a Krakowskie Przedmieście felől nézve, 1947 (Fortepan/ Bogdan Celichowski adományozó)

Az 1947-es képen nyoma sincs a Trinitárius toronynak, mely az általam készített felvételen a kaputól jobbra magasodik. A város 1939. szeptemberi bombázásakor szenvedett súlyos károkat, a helyreállítását 1952-re fejezték be.

2018-01-19-22_varso_lublin6.jpg

A Krakkói kapu tornya, 1947 (Fortepan/ Bogdan Celichowski adományozó)

A következő három felvétel a város főteréről készült a Krakkói kapu felé nézve. A fotókon jól látszódik a háborús pusztítás. A városkapu viszonylag szerencsésen megúszta, a Rynek 16-20. szám alatti épületekből azonban nem sok maradt Lublin 1939. szeptemberi bombázását követően. A háború után fokozatosan állították helyre őket, a lenti képeken látható 19-20. szám alatti épület 1954-re készült el.

2018-01-19-22_varso_lublin9.jpgA város főtere a Krakkói kapu felé nézve, jobbra a Rynek 19-20. szám alatti épületek romjai, 1944 (Fortepan/ Jezsuita Levéltár adományozó)

2018-01-19-22_varso_lublin10.jpg

A város főtere a Krakkói kapu felé nézve, jobbra a Rynek 19-20. szám alatti épületek romjai, 1944 (Fortepan/ Jezsuita Levéltár adományozó)

2018-01-19-22_varso_lublin8.jpg

A város főtere, jobbra a Rynek 20. szám alatti épület romjai, szemben a Krakkói kapu, 1947 (Fortepan/ Bogdan Celichowski adományozó)

Keresztelő Szent János és Szent János Evangélista Katedrális (Archikatedra św. Jana Chrzciciela i św. Jana Ewangelisty)

2018-01-19-22_varso_lublin3.jpg

Ulica Królewska, szemben a katedrális, 1944  (Fortepan/ Jezsuita Levéltár adományozó)

A fenti és a lenti régi felvétel készítése között csupán három év telt el, a különbség azonban látványos. A katedrálisba 1939. szeptember 9-én tíz német bomba csapódott, melynek következtében súlyosan károsodott. 1946-ban láttak hozzá a helyreállításához, a lenti, 1947-es felvételen kívülről már szinte teljesen megújulva pompázik a napsütésben. Az ulica Królewska ezen része a három különböző alkalommal készült felvétel közül számomra itt mutatja a legszebb arcát. Egyrészt, mert a háborús sérülések nyomai már eltűntek a katedrálisról, másrészt pedig, mert az előtte lévő teret még nem alakították át parkolóvá.

2018-01-19-22_varso_lublin4.jpg

Ulica Królewska, szemben a katedrális, 1947 (Fortepan/ Bogdan Celichowski adományozó)

Városi kapu (Brama Grodzka)

2018-01-19-22_varso_lublin12.jpg

 Ulica Grodzka, szemben a Városi kapu (Brama Grodzka), 1947 (Fortepan/ Bogdan Celichowski adományozó)

Lublin óvárosának másik nevezetes kapuja is a tatárjárást követő városfalépítéssel együtt keletkezett. Az 1880-as évek második feléig szabadon állt, ekkor azonban a szomszédos épületeket átépítették és kiszélesítették. 1942-ben leégett a teteje, más jelentősebb kár nem keletkezett benne a háború során. Előző, Lublinról szóló bejegyzésemben részletesebben írtam róla.

Utcarészletek

2018-01-19-22_varso_lublin7.jpg

Ulica Złota, szemben az ulica Dominikańska, 1947 (Fortepan/ Bogdan Celichowski adományozó)

2018-01-19-22_varso_lublin11.jpg

Ulica Grodzka, balra a a Plac po Farze, 1947 (Fortepan/ Bogdan Celichowski adományozó)

2018-01-19-22_varso_lublin2.jpg

Ulica Przechodnia, melyet a Krakowskie Przedmieście keresztez, 1947 (Fortepan/ Bogdan Celichowski adományozó)

Szent József templom (Kościół pw. św. Józefa)

2018-01-19-22_varso_lublin.jpg

Ulica Świętoduska, a Szent József templom és a Karmelita kolostor, 1947 (Fortepan/ Bogdan Celichowski adományozó)

lublin_egykor_es_most.jpg

Ulica Świętoduska, Szent József templom, 1947 (Fortepan/ Bogdan Celichowski adományozó)

lublin_egykor_es_most1.jpg

Ulica Świętoduska, Szent József templom, 1947 (Fortepan/ Bogdan Celichowski adományozó)

2018-01-19-22_varso_lublin1.jpg

Ulica Karmelicka, a Szent József templom és a Karmelita kolostor az ulica Świętoduska felé nézve, 1947 (Fortepan/ Bogdan Celichowski adományozó)

Szent Péter apostol templom (Kościół pw. św. Piotra)

2018-01-19-22_varso_lublin15.jpg

Ulica Bernardyńska, Szent Péter apostol templom, jobbra a Trinitárius torony, 1947 (Fortepan/ Bogdan Celichowski adományozó)

Krakowskie Przedmieście

2018-01-19-22_varso_lublin13.jpg

A Krakowskie Przedmieście és az ulica Walerego Wróblewskiego sarkán. Szemben a Szentlélek-templom, háttérben a városháza tornya és a Krakkói kapu, 1947 (Fortepan/ Bogdan Celichowski adományozó)

2018-01-19-22_varso_lublin16.jpgKrakowskie Przedmieście, a városháza és a Szentlélek-templom az ulica Królewska felől nézve, 1947 (Fortepan/ Bogdan Celichowski adományozó)

A fenti felvételen már javában folynak a helyreállítási munkák. A városházát 1939-ben és 1944-ben is bombatalálat érte, melynek következtében leégett. 1952-re építették újjá, kívülről az eredeti, 1820-as évekből származó épület mása, belső kialakítása azonban az új igényeknek megfelelően történt.

2018-01-19-22_varso_lublin14.jpg

Krakowskie Przedmieście, 1916 (Fortepan/ Bindorfer Ferenc adományozó)

Az utolsó képpár a legrégebbi, több, mint száz éves felvétellel Lublin főutcájáról. Ha megfigyeljük az épületeket, gyakorlatilag mindent a helyén találunk. Ezen az utcán, csupán négy évvel a régi kép elkészülte előtt, 1912-ben kezdte meg működését Lublin első autóbuszjárata.

***

A felvételek történelmi hátterének bemutatásához a Teatr NN online lexikonjának cikkeiből merítettem.

http://teatrnn.pl/leksykon/

2018/2/21 : mangolla 2 komment
Lublini séták

Lublini séták

Lublini séták

Egy csapongó útikalauz

nevtelen_4.jpg

Ha egyetlenegy képben kellene összefoglalnom azt a hétvégét, amelyet nemrég Lublinban töltöttem, akkor ezzel a fenti felvétellel tenném meg. Apró meglepetésekkel teli, üdítően kihalt, kacsaringós kis utcák, romantikusan omladozó vakolat a házfalakon, hóbuckák és latyak a talpam alatt. Egy kicsit ütött-kopott, de számomra pont ettől olyan vonzó. Alternatív útikalauzom következik, képkockák mindenről és bármiről, amin megakadt a szemem, amitől elállt a lélegzetem, a teljesség igénye nélkül!

 dsc_0111.JPG

Kezdjük egyből a szép boltíves kapukkal, amelyekből kanyargós kis utcák nyílnak, és amelyekből bőven van az óvárosban. A Brama Rybna (azaz a Halas Kapu), egyből magára vonja a figyelmet, és nemcsak tágas, kényelmesen terpeszkedő mivolta miatt, amely alatt egy kisebb teherautó is átfér, hanem azért is, mert igencsak megtépázott külseje még feltűnőbb a között a két, sokkal jobb állapotban lévő épület között, amelyeket összeköt. Az eredeti kaput a XV. században építették, az állapota azonban annyira leromlott az évszázadok alatt, hogy a szomszédos épület felújítása során 1862-ben lebontották. Újjá csak a második világháború után építették, 1954-ben. Az elvtársak viszont annyira siettek, hogy a július 22-i állami ünnepségre elkészüljenek vele, hogy a bejárati ajtó és a belső szinteket összekötő lépcső lemaradt. Sebaj, innentől már csak három évet kellett várni, hogy ajtót is vágjanak a falba, és pótolják a hiányzó lépcsőket.[1]

nevtelen2_2.jpg

A tágas boltív alatt a főtérről a keskeny és kanyargós ulica Rybnára érkezünk. A kapu másik arca még érdekesebb, a tekintet egyből a jobb oldala feletti különös erkélyre szegeződik. Ez az erkély nem is olyan rég még lehangoló állapotban, faoszlopokkal megtámogatva vegetált, tavaly azonban egy városi kulturális fesztivál egyik projektjének részeként teljes körűen felújították. Ekkor került az aljára a „znikając” felirat, amely a projekt címe, és a házból „eltűnt”, vagyis a szomszédos gettóba áttelepített zsidó család sorsára reflektál, illetve a felirat körüli díszítés, amely egy általuk hátrahagyott kanál mintázatával azonos.[2]

nevtelen3_1.jpg

untitled3.jpg

Ha visszamegyünk a kapun a Rynek (főtér) felé, és balra kanyarodva végigsétálunk az ulica Grodzkán, egy újabb kapunál, a Brama Grodzkánál találjuk magunkat. Ma a Brama Grodzka – Teatr NN székhelye található itt, mely a nevében is szereplő Brama Grodzka épületében működik. A kapu egykor az óváros és a zsidó városrész közötti átjárást biztosította, ami által a keresztény és zsidó kultúra, vallás és hagyományok közötti kapcsolódási pont szimbólumává vált. A kulturális intézmény ennek szellemében kutatja, dokumentálja, teszi elérhetővé és közérthetővé a város kulturális és történelmi örökségét, nagy figyelmet szentelve a városban a holokausztig a lakosság egyharmadát kitevő zsidóság emlékezetének.[3]

untitled.jpg

Ma a kapun átlépve egészen más kép fogad bennünket. A második világháború során lerombolt városrészt nem építették újjá, és nem is igazán sikerült mit kezdeni vele. A lenti képen látható, parkolóként használt placc helyén is egykor házak magasodtak, utcák kanyarogtak. A pusztítást csupán egy kút élte túl, amelyet – akárcsak a történelem viharait viszonylag épen átvészelő óvárost – gyakran használnak filmforgatások helyszíneként.

untitled2.jpg

dsc_0163.JPG

A Teatr NN kivételesen szép módon állított emléket a városrész zsidó múltjának: ugyanitt van egy, a háború előtti időkből fennmaradt egyszerű utcai lámpa – látszólag semmi különös nincs benne – a fénye azonban sosem alszik ki, örökké világít.[4]

untitled10.jpg

Ha átsétálunk a kapun, a lámpát jobbra fordulva láthatjuk, balra a parkolóként használt placc van, de a tekintetünk elsőre úgyis a vár hatalmas épületére fog esni. 1954 óta kulturális célokra használják, az azt megelőző 130 évben pedig börtönként funkcionált. A vár mellett felhúztak egy plázát – szintén az újjá nem épített városrész helyén. Az emberek nem értettek egyet a plázához vezető gyalogúttal, és elkezdtek átjárni a befüvesített területeken. Állítólag nagyjából az egyik régi utca nyomvonalát taposták ki újra.

untitled12.jpg

x2_1.jpg

A legjobb dolog Lublinban az, hogyha az ember nyitott szemmel jár-kel, folyton apró meglepetésekbe botlik. Legyen az egy (1) befalazott ablak és egy megkopott, részben lemeszelt felirat egy ház homlokzatán, (2) egy véletlen kitérőnek köszönhetően felfedezett kis utca, (3) a főtér egy kihalt szeglete vagy (4) egy régiség bolt utcai dekorációja.

De hagyjuk csak magunk mögött az óvárost, mert Lublin tartogat azon kívül is érdekességeket. A város színesebb, mint gondolnánk, és nem csak a helyi panelprogramnak köszönhetően!

untitled4.jpg

 untitled5.jpg

A Wroński-család palotájaként vagy Hussar-palotaként is ismert, szebb napokat látott épület az ulica Wyszyńskiego 3. szám alatt. A múltja a XVII. századig nyúlik vissza, és egykor még színi előadásokat is rendeztek itt, ma azonban egyszerű bérlakások találhatók benne. Megkopott bájával, de vonzerejéből mit sem veszítve vonzza magára a tekinteteket. Az első emelet jóval az utcaszint alatt található, ami a XIX. században épített mesterséges töltésnek köszönhető.[5]

untitled6.jpg

Az utcán tovább sétálva, és az óvárostól egyre inkább eltávolodva sem érdemes eltenni a fényképezőgépet!

dsc_0245.JPG

dsc_0247_1.JPG

dsc_0253.JPG

untitled9.jpg

Aki séta közben megéhezett, kedvére válogathat az egyedibbnél egyedibb nevű vendéglátó egységek között: (1) a Habibi (arabul: szerelmem) névre keresztelt kebabos, (2) a baljóslatúan hangzó Omen pizzéria, (3) a szexi kacsa (mert mi más is lehetne?!) nevű olasz étterem és végül, de semmiképp sem utolsó sorban a kedvencem, (4) az „Igazi kebab egy igazi lengyelnél”, Habibiéknek nyilván nem kis konkurenciát jelentő nemzeti kebab-franchise egyik egysége.

Az Élet és Irodalom két héttel ezelőtti számában jelent meg Egri Viktor Magyar kebabot! című, nem kevés iróniát tartalmazó írása a migránskérdéssel foglalkozó fiatalokról, akik a keresztény Európa halálát vízionálják egy-egy kebabbal a kezükben. A kebab, vagyis egy bomlasztó idegen kultúra termékének szeretete, valamint a bevándorlás ellenes érzelmek közötti ellentmondás feloldását Egri a nemzeti kebab megalkotásában látta: „»Kebabkoncesszió-törvényt! Magyar kézbe minden kebabot!«, miért ne szoríthatná ki a magyar kebab a törököt?”, ironizált a szerző.[6] Nos, a megdöbbentő valóság az, hogy a kérdésfelvetésnek megvan minden alapja, annál is inkább, mert lengyel barátainknál már a válasz is megszületett rá.

Lublinban a nemzeti kebab nem utópia többé. A Prawdziwy kebab u prawdziwego Polaka (Igazi kebab egy igazi lengyelnél) egy, a városban franchise rendszerben működő étteremlánc, amelynek tulajdonosa megtalálta, és jól betömte a tátongó piaci rést. A nemzeti kebabfogyasztásban mindenekelőtt a hazafias érzelmektől túlfűtött honfitársaira számít, akik a nála vásárolt étellel olyan lengyel vállalkozásokat támogatnak, ahol minden egyes kebabot dolgos lengyel kezek készítenek lengyel élelmiszerből.

„Jó hazafi vagyok, de szeretek kebabot enni, ezért is készítem el én magam (...). Számomra az igazi lengyel az olyan valaki, aki nem felejti el, hogy honnan származik, és mindenekelőtt, tiszteli a sajátjait. Hogy is szokták mondani: ha vásárolsz egy kebabot, letelepítesz egy arabot? Lublinban vannak, akik nem akarnak arabnál enni, és a lengyel kebabot keresik” – foglalta össze Jerzy Andrzejewski a wyborcza.pl-nek, hogy honnan is jött annak az ötlete, hogy nemzeti kebabbal vállalkozzon. A cikkben egyébként megemlíti, hogy toleráns más kultúrákkal szemben, sőt, korábban volt arab üzlettársa is, akitől az igazi kebab készítésének fortélyait is eltanulta.[7]

Ha úgy érezzük, hogy jóllaktunk, és folytathatjuk a sétát, akkor érdemes még a városban jelen lévő érdekesebbnél érdekesebb feliratokra, cégtáblákra, egyéb díszítőelemekre is vetni egy pillantást...

untitled7.jpg

...mert sosem lehet tudni, hogy az ember mikor botlik bele egy-egy olyan gyöngyszembe, mint amilyen (1) a „Kis Jézus” patika, (2) egy kamionsofőr nemzeti tizenegy iránti rajongásának és buzgó patriotizmusának kézműves terméke, (3) egy, a napfényt New York-i tapétával kiiktató parkolóőr bódéja, illetve (4) a városban megkerülhetetlen, szép nevű altest biztonsági cég táblája (amiről elismerem, hogy olcsó tréfa, és csak nekünk vicces, de sajnálom, nem hagyhattam ki!).

untitled8.jpg

Na és persze a hitel, ami mindig jól jön, főleg, ha „tengernyi kaland áll előtted”!

***

A következő bejegyzésben egy lublini időutazásra hívlak benneteket, itt is sikerült készítenem néhány felvételt az eltűnt idő nyomában!

Csapongó útikalauzom fele ennyi érdekességet sem tartalmazott volna barátnőm, Vas Viki segítsége nélkül. Sőt, nélküle tulajdonképpen meg sem született volna, hiszen az ő meghívására érkeztem Lublinba. Köszönöm, Viki, a hosszú sétákat, az útközben elszórt információmorzsákat, az ajánlott cikkeket, olvasnivalókat  és mindenekelőtt a nagyszerű hétvégét!

Források és inspirációk:

[1] http://www.kurierlubelski.pl/artykul/928533,kolekcja-kuriera-lublin-w-malarstwie-dzisiaj-brama-rybna,id,t.html

[2] http://www.dziennikwschodni.pl/lublin/sztuka-na-ulicach-lublina-16-nietypowych-instalacji-pojawilo-sie-w-miescie-zdjecia,n,1000206542.html

[3] http://teatrnn.pl/

[4] https://www.morizon.pl/blog/rzeczy-ktore-zrozumieja-mieszkancy-lublina/

[5] http://bloglublin.blogspot.ch/2017/06/wyszynskiego-3-w-lublinie-paac-hussarow.html

[6] https://www.es.hu/cikk/2018-02-02/egri-viktor/magyar-kebabot-.html

[7] https://www.chillizet.pl/News/Polska/Kupujac-Kebaba-osiedlasz-Araba-W-Lublinie-powstal-Prawdziwy-Kebab-u-Prawdziwego-Polaka-3073

2018/2/18 : mangolla 2 komment
Január

Január

Január

nevtelen5.jpg

Az elmúlt hónap felvételei. Séták ködben, hóban, napsütésben.

nevtelen4.jpg

Újévi séta a Kerepesi úti temetőben

2018-01_1.jpg

nevtelen7.jpg

nevtelen10.jpg

A Városligetben napsütésben,

nevtelen11.jpg

nevtelen6.jpg

ködben,

nevtelen12.jpg

hóban

nevtelen8.jpg

és az időben utazva. Készítettem egy képsorozatot a Ligetről, amelyben a Fortepanon fellelt régi felvételeket állítottam párba az általam készítettekkel. Az eredmény itt látható.

nevtelen1.jpg

Varsóban átutazóban jártam, de egy esti séta belefért az óvárosban. Január 21-én a karácsonyi hangulat már nem tudott magával ragadni.

nevtelen3.jpg

nevtelen2_1.jpg

A kedvenc vegaburgerezőm zárva volt. Beültem a Dwóch Takich-ba, ami a frissen vásárolt alternatív Varsó-útikönyvem szerint nagy népszerűségnek örvend, de vasárnap este inkább egy egykor szebb napokat látott, de már leáldozóban lévő hely benyomását keltette. A teljes zöld tea készletük kifogyott, volt viszont hely az ablaknál, a kirakatban. A személyzet oroszul beszélt egymással. A wifi nem működött, de gond nélkül fel tudtam csatlakozni a szemközti buszmegálló hálózatára. És még egy Stereophonics számot is lejátszottak, amíg ott voltam.

nevtelen6_1.jpg

A mellékhelyiségük pedig ilyen szép, tükrös. Januárban elindítottam egy nyilvános Facebook-oldalt, Toalettek a világ körül címmel.

nevtelen4_1.jpg

nevtelen5_1.jpg

legutobb_frissitve_1.jpg

 Túra a Pilisben, felhők között, felhők fölött.

legutobb_frissitve1_1.jpg

legutobb_frissitve3_1.jpg

A csúcson az egykori rakétabázis torzói

legutobb_frissitve2_1.jpg

Lábunk alatt felhők. Panoráma 756 méter magasról, a Boldog Özséb-kilátóról

nevtelen9.jpg

2018/1/31 : mangolla Szólj hozzá!
Jegyzetek a Balkánról VI. – Szkopje

Jegyzetek a Balkánról VI. – Szkopje

Jegyzetek a Balkánról VI. – Szkopje

2014 áprilisában

img_4657.JPG

Macedónia

Albánia után Macedónia következett, ez volt az utolsó ország, amelyet meglátogattunk. Volt egy megállónk az Ohridi-tó partján, Sztrugában, és egy kétnapos a fővárosban, Szkopjéban. Miután túlvoltunk a fő attrakción, ami számomra Albániát jelentette, talán kicsit el is fáradtam, talán már telítődtem is mindazzal, amire ezeken tájakon először járva minduntalan rácsodálkozik az ember. Az utolsó három napban, Macedóniában, már visszavettem a szorgos jegyzetelésből, és amikor le is írtam valamit, akkor is a szokásosnál többet foglalkoztam a magam nyűgével-bajával. De nem bánom, ezek is az én emlékeim, melyek az út részévé váltak.

img_4689.JPG

Sztruga

Későn érkeztünk, és csak egy rövid sétára futotta a tó partján. Rosszul aludtam, félálomban szenderegve undorodtam a dohányszagú szobától.

A hotel étkezőjében reggelizünk, amely a közönséget elnézve kocsmaként is üzemel. Szállóvendégek talán csak mi vagyunk. Egy idősebb férfiakból álló csoport teledohányozza az egész termet. A hátam mögül balkán diszkó szól.

img_4837.JPG

Szkopje

Nem gondoltam volna, hogy így lehet örülni annak, hogy nincs dohányszag a szobában. A szarajevói hotel óta itt van először rendes paplan és hozzá paplanhuzat, nem csak egy lepedő, amit egy kétes tisztaságú pokróchoz foghatok abban reménykedve, hogy reggel is csak a nagyobb bizalmat gerjesztő lepedő fog a bőrömmel érintkezni.

img_4725.JPG

Szkopjéban rengeteg a szobor, és a szökőkút, amelyek többsége szintén monumentális szobrokkal van díszítve. És mindenfelé építkeznek. A folyóban hajónak kinéző épületeket emelnek. Kettő már késznek tűnik, egynek a helyét pedig mintha most alakítanák ki. Vajon ezek a lebetonozott „hajók” a válaszaik arra, hogy Macedóniának nincs se egy tengere, se egy hajózható folyója?

img_4785.JPG

img_4763.JPG

Benéztünk egy ortodox templom udvarába, és véletlenül megláttuk, amint egy pap egy robogót áld meg és bőséges szentelt vízzel locsol meg.

img_4860.JPG

A leghosszabb út hazafelé várt ránk. Szkopjéból Budapestre vezetett az utunk, amelyet egy nap alatt tettünk meg. Az utolsó meglepetés a macedón-szerb határon volt, ahol az egyik határőr az útleveleinkben a pecséteket nézegetve őszintén érdeklődött afelől, hogy merre jártunk, mit csináltunk. Nagyvonalakban elsoroltuk neki, de nem elégítette ki a válasz. Kérdezte, hogy mi a foglalkozásunk. Kétségtelenül nem tűnt számára elég meggyőzőnek, hogy egy fiatal újságíró és egy egyetemi hallgató pont ezeken a helyeken akarjon csak úgy két hetet kirándulgatni. Kinyittatta a csomagtartót, végigkopogtatta az ajtókat, a pótkereket a földhöz ütögette, körbeszaglászott az utastérben. Én csak az albán söreink miatt izgultam, amelyekből bevásároltunk, és fogalmam sem volt, hogy mi a megengedett mennyiség, amelyet legálisan be lehet vinni egyik országból a másikba. Nem fedezte fel őket, de talán nem is léptük volna túl azt határt. Visszaadta az útleveleinket, és jó utat kívánt.

img_4859.JPG

***

Véletlenül sem szeretnék a Balkán szakértőjének szerepében tetszelegni, hat részes jegyzetsorozatomban saját első benyomásaim, egy másfajta világra való rácsodálkozásaim, szubjektív megfigyeléseim kaptak helyet. Olyan dolgok, amelyeket ott, akkor, abban a pillanatban valamiért fontosnak tartottam leírni, megörökíteni.

Az utóbbi években egyre gyakrabban fordult velem elő, hogy egy-egy riport- vagy esszékötet elolvasása után kaptam kedvet egy hely megismeréséhez. A balkáni út volt az első ilyen utazásom, az első, amelyről pontosan tudtam, hogy egy bizonyos könyv ihletette meg. Ez Andrzej Stasiuk Útban Babadagba című esszégyűjteménye volt, melyből az albániai bejegyzésekben idéztem is rövid részleteket.

Jóval balkáni utunkat követően, tavaly nyáron olvastam Paul Theroux The Pillars of Hercules című útirajzát. A szerző 1993–1994-ben a Gibraltári-szorostól kiindulva körbeutazta a Földközi-tenger medencéjét. A délszláv harcok miatt ő Bariból érkezett komppal Durrësbe, majd szintén kompon, egy Korfura tartó kirándulóhajóra fellógva hagyta el Albániát. Az ország az alatt az idő alatt is sokat változott, fejlődött, ami Stasiuk kétezres évek eleji és a mi 2014-es utunk között telt el, Theroux élményei azonban egy olyan Albániáról szólnak, amely most már legfeljebb csak nyomokban fedezhető fel. Ezért is ajánlom szeretettel.

Albánia megismerésében, megértésében rengeteget segített Dienes Tibor útikönyve, amely ahogy azt alcíme is mutatja – Úti és élménykönyv –, jóval több egy egyszerű útikönyvnél. A szerző olvasmányos cikkekben ír szokásokról, érdekességekről, valamint Albániával és az albánokkal való személyes kapcsolatáról. Én az első, 2003-as kiadást vittem magammal az útra, de az interneten keresgélve megtudtam, hogy 2017-ben megjelent egy új, aktualizált kiadás. Látatlanban is jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki Albániába készül vagy csak olvasna róla.

img_4742.JPG

Szkopjéba érve bevallom, kicsit megkönnyebbültem, hogy hamarosan hazamegyünk. Egy cseppet sem bántam, hogy a tavaszi szünetemet és a spórolt pénzem egy részét egy kéthetes balkáni útba fektettem, de akkor úgy éreztem, hogy ebből most ennyi éppen elég volt.

S hogy miért írom le mindezt? Egy korábbi bejegyzésemben már idéztem Theroux egy másik könyvének előszavából, amelyben leírja, hogy mi vezette el ahhoz, hogy útirajzokat írjon. Egy ország ismertetése során a helyi látnivalókon túl sokkal jobban izgatták azok az apró dolgok, amelyekről a szerzők mélyen hallgattak. Hogy melyek voltak azok a pillanatok, helyzetek, amikor féltek, kétségbeestek, amelyektől idegesek lettek vagy bosszankodtak, vagy netán jólneveltségüket félretéve gúnyolódtak a helyieken. Theroux ennek szellemében kezdte írni útirajzait. Én pont azt szeretem benne a legjobban, hogy útjai során mindenféle mássághoz, kulturális különbözőséghez nyitottan, érdeklődve közeledik, ironikus megjegyzései azonban nem hagynak kétséget afelől, hogy nyitottsága nem egyenlő a kritika nélküli elfogadással.

Ezek azok a dolgok, amelyek miatt minduntalan visszatérek hozzá. Tökéletesen összefoglalja mindazt, amiért az utazásaimról szóló bejegyzéseim nem a kihagyható és kihagyhatatlan látnivalók ismertetéséről szólnak (noha többnyire én sem hagyom ki őket), hanem valami másról, személyesebb benyomásokról, gondolatokról.

img_4789.JPG

2018/1/26 : mangolla Szólj hozzá!
Időutazás a Városligetben és a Hősök terén

Időutazás a Városligetben és a Hősök terén

Időutazás a Városligetben és a Hősök terén

nevtelen_3.jpg

A Ligetért gyerekkorom óta rajongok. Akkoriban édesapám a MÁV-nál dolgozott, így kihasználva az ingyenes utazást, minden évben felkerekedett a család, hogy egy szép nyári napot a Ligetben töltsön. Néha vittünk magunkkal egy-két unokatestvért, akikre az ingyenesség ugyan nem vonatkozott, de ha MÁV-os igazolvánnyal utazott valaki, a kalauzok nem nézték olyan szigorúan, hogy kettő helyett három vagy négy gyerek ül azokon a méregzöld műbőr üléseken, amelyeknek szagát bármilyen körülmények között képes lennék felismerni.

A ligetes kirándulás minden évben ugyanabból állt, mégsem untuk: cirkusz, állatkert, vidámpark, néha Közlekedési Múzeum. A sorrend lehet, hogy más volt. Körülbelül tíz éves koromig ennyit jelentett számomra Budapest.

Most a Liget közvetlen közelében lakom, és a munkahelyemen az asztalomnál ülve rálátok a Vajdahunyad várára. Odajárok futni, bóklászni, ebédidőben piknikezni. És ha úgy adódik, fényképezni.

A Fortepanról válogattam néhány régi felvételt, hogy hobbimnak hódolva újrafényképezzem a helyszíneket. A baloldali, fekete-fehér fotók keletkezési évét és adományozójának nevét az egyes képpárok alatt adom meg, a jobboldali, színes felvételek a sajátjaim, 2018 januárjában készültek.

legutobb_frissitve5.jpg

Vajdahunyad vára, 1935 (Fortepan/ Ekry-Nagy Tibor adományozó)

2018-01.jpg

Anonymus szobra, 1907. A szobor Ligeti Miklós 1903-as alkotása (Fortepan/ Schoch Frigyes adományozó)

2018-013.jpg

Motorkerékpárral a Vajdahunyad várában, 1927 (Fortepan)

2018-017.jpg

Korcsolyázók a városligeti műjégpályán, 1907 (Fortepan/ Schoch Frigyes adományozó)

2018-016.jpg

A csónakázó tó, háttérben a Szépművészeti Múzeum, 1914 (Fortepan/ Szabó Lóránt adományozó)

2018-014.jpg

Vajdahunyad vára, 1916 (Fortepan/ Németh Tamás adományozó, Urai Dezső felvétele)

2018-012.jpg

Vajdahunyad vára, Jáki kápolna, 1908 (Fortepan/ Schmidt Albin adományozó)

2018-015.jpg

Vajdahunyad vára, 1906 (Fortepan/ Kurutz Márton adományozó)

x25.jpg

Széchenyi fürdő, 1913 (Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.104)

legutobb_frissitve4.jpg

Millenniumi földalatti, 1905 (Fortepan/ Magyar Földrajzi Múzeum/ Erdélyi Mór cége)

A képet a Wünsch-féle hídról készítettem, amely ma már teljesen funkcióját vesztette, egykor azonban a sínek feletti átkelésre szolgált. A felújított lángosos épületének táblájáról tudtam meg, hogy a híd mellett ez az épület (az úgynevezett Beszkárt-épület) maradt meg az egykori városligeti villamos vonal mementójaként. Itt volt az akkor még a Szépművészeti Múzeumtól a felszínre vezetett kisföldalatti, illetve a ligeti villamos végállomása. Az épület a kalauzok és villamosvezetők pihenőépülete volt.

2018-01255.jpg

A Wünsch-féle híd és a Beszkárt-épület, 2018. A Fortepanon régi felvételt sajnos nem találtam róluk

legutobb_frissitve1.jpg

A Szépművészeti Múzeum és a Millenniumi emlékmű a későbbi Hősök terén, 1909 (Fortepan/ Magyar Földrajzi Múzeum/ Kerekes J. Zoltán)

x26.jpg

Millenniumi emlékmű a későbbi Hősök terén, 1912 (Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.064)

legutobb_frissitve3.jpg

Szépművészeti Múzeum, 1929 (Fortepan)

legutobb_frissitve2.jpg

Millenniumi emlékmű a későbbi Hősök terén, 1930 (Fortepan/ Schwimmer János adományozó)

kollazs.jpg

Hősök tere, Milleniumi emlékmű, 1932. A teret ebben az évben nevezték el Hősök terének (Fortepan/ Antal Dániel adományozó)

nevtelen2.jpg

2018/1/18 : mangolla Szólj hozzá!
Jegyzetek a Balkánról V. – Tirana

Jegyzetek a Balkánról V. – Tirana

Jegyzetek a Balkánról V. – Tirana

2014 áprilisában

img_4525.JPG

Tirana belvárosa viszonylag rendezett, kellemes, és kevesebb a szemét, mint a másik két albán városban, ahol jártunk.

És itt vannak kerékpárutak is. Nem mindegyik használható, mert van, amin autók parkolnak sorban, de nincs is annyi biciklis. Tiranában találkoztunk először működő gyalogoslámpával is. Ettől függetlenül az emberek ugyanúgy átszaladnak a bármilyen szélességű úton, bármekkora forgalomban, rendőrautó előtt is.

img_4545.JPG

img_4596.JPG

A hentesek kirakatában nyúzott bárányok lógnak, egészben, üveges tekintettel bámulnak a semmibe. Az állatkereskedésekben kutyák és macskák ketrecbe és akváriumüvegbe zárva várják a megváltást. Talán itt hiányzik az a fajta érzékenység, aminek köszönhetően az ember családtagként szereti a háziállatait, és nem szívesen találkozik az ebédre elfogyasztott állat tekintetével.

img_4470.JPG

Tettünk egy rövid kirándulást Krujëba, ahol a törökverő Szkander bég született és amelyet csak harminc évnyi keserves próbálkozás után sikerült bevennie az ellenségnek.

img_4609.JPG

„A krujëi régi erődből csak egy kőtorony maradt, egy kis falrészlet meg az alapok körvonala. A többit Pranvera Hoxha, Enver lánya építette 1982-ben. Mérnök volt, hatalma volt, és így képzelte el az albán középkort.”[i]

img_4429.JPG

Tiranából aztán Macedónia felé vettük az irányt, az Ohridi-tó partján készültünk eltölteni egy napot. Későn vettük észre, hogy a GPS rossz irányba visz minket, vagyis az irány jó volt, csak nem a főutat választotta. Már vagy egy órája autóztunk, és nem akartunk visszafordulni. Beértünk egy zsákfaluba, ahol az akkor már sokat hallott „fordulj vissza, ahol tudsz” utasítást kaptuk, de annyit hallottuk már ezt a Balkánon, hogy nehéz volt komolyan venni. Az aszfaltozott út az apró falu közepén ugyan véget ért, és szemmel láthatóan semelyik irányban sem folytatódott, de a papírtérkép szerint kellett lennie egy útnak a faluból, ami némi kacskaringóval rávezet főútra. Efelől érdeklődtünk a helybelieknél, akik igencsak meglepődhettek az idegen rendszámú autó láttán Isten háta mögött falujukban. Az út igen, létezik, mondták, és mutatták, hogy merre, majd rápillantottak az autóra, de azzal a kocsival nemigen ajánlják, mert leginkább szamárháton járható.

img_4442.JPG

Így másfél órányi kanyargós autózást újabb másfél órányi kanyargós autózás követett. Az Ohridi-tó partja helyett megint Tiranában találtuk magunkat. Fáradtak voltunk és farkaséhesek, és kellett egy biztos pont, úgyhogy visszamentünk ugyanabba az étterembe, ahol tegnap olyan jót ettünk. A paradicsomos spagettiből erőt merítve folytatjuk utunkat Macedónia felé.

img_4631.JPG

[i] Andrzej Stasiuk: Útban Babadagba. Magvető, Budapest, 2006. 140. o. (ford. Körner Gábor).

2018/1/14 : mangolla Szólj hozzá!
Jegyzetek a Balkánról IV. – Durrës

Jegyzetek a Balkánról IV. – Durrës

Jegyzetek a Balkánról IV. – Durrës

2014 áprilisában

img_4223.JPG

Shkodrából Durrës felé az út még számos érdekességet tartogatott. Keresztülautóztunk Lezhën, ahol éppen piac volt, és az utakon hömpölygő tömeg sebességével araszoltunk át a fél városon. Így volt idő a bámészkodásra. Láttam mindenféle élő baromfit a lábánál fogva összekötözve, a földön vergődve, eladásra várva, vagy valaki kezében már megvásároltan.

nevtelen_2.jpg

Útközben az autóból fényképezve...

Később az út kiszélesedett, és pár kilométer valami autópályára emlékeztető autóúttá vált, középen elválasztva, két-három sávnyi széles volt egy irányban (az útról mindenféle felfestés hiányzott), és akár száztízzel is lehetett repeszteni.

Persze azért óvatosan lehetett csak száguldani, mert voltak kerékpárosok is, és olyanok is, akik leküzdve a köztes betontömböt, átrohantak az út egyik feléről a másikra. És persze lépten-nyomon elütött kóbor kutyák tetemei.

img_4233.JPG

Durrësben a hotel, amelyben előzetesen szobát foglaltam, megérkezésünkkor felújítás alatt állt. Az egész előteret a recepcióval együtt por és törmelék borította, személyzetnek nyoma sem volt, csak néhány munkás tűnt fel. Ketten közülük, némi üzleti érzékkel megáldva, felvezettek bennünket az emeletre, ahol a szobák voltak. Aztán megjelent egy szobalány benyomását keltő nő is, és az egyik fickóval elkezdték nyitogatni a szobaajtókat, látszólag azt keresték, hogy melyik lenne a legalkalmasabb. Kíváncsian vártuk, mi fog ebből kisülni. Amikor végül egyet megmutattak, hogy megfelel-e, rájöttünk, hogy nem a legalkalmasabbat keresték, hanem azt, amelyikre a leginkább rá lehet fogni, hogy egy kész szoba. De a késztől még az is igen távol volt.

A szoba felszerelését egy ágykeret jelentette, matrac nélkül. Megnyugtattak, hogy matrac is kerül bele. A víz szakaszosan folyt, és meleg víznek nyoma sem volt. Eljöttünk.

img_4339.JPG

Imádom a tengert, és ezért is vártam annyira Durrëst, ez volt az egyetlen megállónk közvetlenül a tengerparton. Valahogy úgy képzeltem, hogy napközben lófrálunk a városban, rácsodálkozunk erre-arra, eszünk valami finomat elképesztő olcsón, este pedig a tengerparton ücsörögve, lábunkat lógatva iszogatjuk majd az albán sörünket.

A dolgok azonban a legritkábban történnek meg velem úgy, ahogyan én azt előre elképzelem magamban. Az alatt a két nap alatt, amit ott töltöttünk, végig az az érzésem volt, hogy Durrës valahogy furcsán nem akar bennünket. Először a hotel, amely felújítás alatt állt, aztán pedig az időjárás. Olyan hideg volt, hogy légkondicionálóval fűtöttünk minden szállásunkon.

img_4227.JPG

Vigasztalásul a szobánknak hatalmas ablakai voltak, amelyek közvetlenül a tengerre néztek. Délig az ágyban melegedtünk, aztán amikor az eső nagyjából elállt, elindultunk a városba, de nem jutottunk sokáig, megint szakadni kezdett, és erős szél fújt. Vert seregként visszavonultunk. Később megint kimerészkedtünk, a körülményekhez képest jó időben. Az utcán rengeteg a szemét. Az ember lépten-nyomon szemétre lép.

És alig voltak emberek, de láttunk egy férfit, aki a medvéjét sétáltatta. Messziről készítettem néhány fotót, de így is az értésemre adta, hogy nem veszi jó néven.

img_4356_1.JPG

Később olvastam Witold Szabłowski Táncoló medvék[i] című riportját, amelyben egy bolgár medvetáncoltató pályafutását ismerteti, onnan, hogy a kommunizmus bukásával együtt az ő traktoros munkája is megszűnt a helyi kolhozban, és így rákényszerült arra, hogy más munka után nézzen. Az egyetlen dolog, amihez a traktorvezetésen kívül értett, a medveidomítás volt. A családja generációk óta ezzel foglalkozott, csak ő „ugrott ki” traktorosként, de aztán a sorsát ő sem kerülhette el. Szerzett magának egy medvét (hivatalosan, egy rezervátumból), és 2007-ig nyaranta a Fekete-tenger partján parádézott vele, vagyis pénzt kerestek. Bulgária uniós csatlakozásának évében azonban, ettől a foglalkozástól is el kellett örökre búcsúznia. Az öreg egyedül maradt, Vela, a medve pedig ismét egy rezervátumba került.

Valami ilyesmi történetet tudok a mögé a medvés férfi mögé is elképzelni. Csak itt az uniós medvetilalom még nem köszöntött be.

img_4270.JPG

Durrës egyik fő attrakciója az ókori amfiteátrum. Csak az 1960-as években fedezték fel, véletlenül. Egy férfi kutat ásott a kertjében, és ennek következtében a föld beszakadt egy nagyobb területen. Az emberek egy részét kitelepítették, hogy feltárhassák a romokat. A házak egy másik része maradt, az amfiteátrumban. A baromfiudvar pedig az egykori nézőtéren kapirgál.

img_4364.JPG

Az ilyen dolgokról is persze Stasiuk jut eszembe. Albániáról azt írta, hogy

„...mindenkinek el kellene mennie oda. Legalábbis azoknak, akik folyton Európát emlegetik. (...) Albánia az európai ösztön-én, a félelem, amely éjjelente megszállja az alvó Párizst, Londont és Majna-Frankfurtot. Sötét kút, amelybe bele kellene néznie mindazoknak, akik azt hiszik, egyszer s mindenkorra el van rendezve a dolgok menete.” [ii]

Mert bár sokan Európát az Európai Unió szinonimájaként használják, korántsem egyenlő vele. Ha tényleg a kontinensre gondolunk, akkor számomra jóval több, változatosabb, érdekesebb és összetettebb annál, mint amit a szűkebb értelemben vett, határok nélküli Európában utazgatva tapasztalhatnék.

img_4419.JPG

Reggel kifizettük a szállást, és a góré (én végig így hívtam, mert nem tudtam eldönteni, hogy milyen beosztásban volt, tulajdonos-e vagy recepciós, aki soha nincs a recepción) nem adott se számlát, se blokkot, se egy darab cetlit, hogy fizetve. Kérdeztem, hogy kapunk-e nyugtát, mire azt válaszolta, hogy minek, minden rendben volt. És nem adott.

img_4377.JPG

Durrësben volt számomra valami eredendő komorság, ridegség, amit a napsütés sem tudott volna teljesen elnyomni, és ami annyira szokatlan jelenség a Földközi-tenger partján.

Amikor ismét autóba ültünk, mindenesetre nem éreztem úgy, hogy de kár, itt még maradnék. Mentünk tovább Albánia fővárosába, Tiranába.

img_4242.JPG

[i] Witold Szabłowski: Tańczące niedźwiedzie. Reportaże z transformacji. Agora, Varsó, 2014.

[ii] Andrzej Stasiuk: Útban Babadagba. Magvető, Budapest, 2006. 126. o. (ford. Körner Gábor).

2018/1/10 : mangolla Szólj hozzá!